Nikita - Vége a sorozatnak

Az előző két évadban nem kíméltem az írókat a kritikáimban és az akkori véleményem mostanra sem változott. Azt viszont el kell ismerni, hogy az utolsó hat részre nagyon összekapták magukat és sokkal jobb lezárást kaptunk, mint amire számítottam.

Sherlock - 3x01 The Empty Hearse

Többször terveztem, hogy írok a Sherlockról kritikát, de végül elmaradt. Az új évad azonban jó lehetőséget biztosít arra, hogy végre szó legyen a sorozatról.

Ted

Nem vagyok oda a Family Guy-ért, így nyilván nem keltette fel a sorozat megalkotójának Seth Macfairlane első filmje az érdeklődésemet.

Don Jon

Joseph Gordon-Lewitt ezúttal nem csak színészként szerepel egy alkotásban, hanem a Don Jonnal rendezőként is debütált. A film ötlete elég érdekes, de csak a megtekintése után válik világossá. hogy sokkal több annál, mint amit először gondolunk.

The Vampire Diaries - Az ötödik évad felénél

Az évad nagyon nehezen indult, a magam részéről félre is tettem a harmadik rész után, ugyanis kiborított a sok Stefan és Elena hasonmás. A kommenteket figyelve sokkal rosszabbra számítottam a folytatást illetően, de azért Julia Plec jobb lenne, ha a saját ötleteire támaszkodna és nem más sorozatok ötleteit adaptálná.

2014. január 30., csütörtök

Lea Michele a Teen Vouge márciusi számában

A Glee huszonhét éves sztárja a márciusi Teen Vouge címlapján fog szerepelni és interjút is adott az újságnak, amelyben a készülő albumáról és Coryról beszél. Lea nagyon szép a képeken és van valami ártatlanság és nyugalom a képeken, az egyiken pedig jó barátja Jonathan Groff is szerepel.

"A Glee kezdetekor nagyon fáztam attól, hogy híres legyek énekesnőként. Nagyon jó szakaszát éltem az életemnek, boldog párkapcsolatban éltem Coryval és ettől úgy éreztem, hogy elérhetem a csillagokat, sőt még többet is. Ezért úgy gondoltam, hogy kihívás elé állítom magam és kiadok egy lemezt. Természetesen pop lemez, de szerintem megmutatja, hogy milyen énekesnő vagyok."- nyilatkozta Lea az albumról.



"Cory mindig is támogatott mindenben. Azt mondaná: "Popsztár leszel!" Mit fogunk csinálni, megyünk turnézni? Ez valami nagy durranás lesz" Én pedig azt válaszolnám, hogy "Nem is tudom." Mindent dalt hallott az albumról és tanácsot adott mindenben. Nagyon szerette a Battlefield című nótát, de még is úgy gondolom, hogy a Burn with You volt a kedvence.Velem volt a stúdióban, amikor felvettük a dalt."

Lea a következőket mondta Cory haláláról:  "Úgy érzem, hogy a mi ártatlan szerelmünk egymás iránt, ad nekem erőt most. Van abban valami különleges, hogy tudom figyeli minden lépésemet és minden, amit csinálok, azt kettőnkért teszem. Szerencsére van egy biztonsági háló mögöttem, hogy ha zuhanok, vagy csak túl sok ez az egész, akkor a barátaim és a családom ott vannak, hogy elkapjanak." 









2014. január 29., szerda

Amerikai botrány (American Hustle)

David O. Russel tavaly lenyűgözött a Napos oldallal, ezért nagyon kíváncsi voltam az új filmjére, amit ráadásul tíz Oscarra jelöltek. Ennyi díjat nyilván nem fog nyerni, nem is érdemelne meg tízet, de párat biztos vagyok benne, hogy elhoz, főleg a szereplők esélyesek rá. Azt kell, hogy mondjam, hogy ezúttal a film előzetese nem csigázott fel egyáltalán, még arra sem jöttem rá, hogy tulajdonképpen miről is szól, úgyhogy a trailer összeállítójának jár egy fekete pont, ugyanis a történet nem annyira kaotikus, mint elsőre tűnik. Spoileresen folytatom!






A '70-es években járunk, amikor Irving Rosenfeld (Christian Bale) mindenkit ott ver át, ahol csak tud, ugyanis ő ennek a mestere és igaz története egészen máig legendás Amerikában. Bűntársa és egyben szeretője, Sydney (Amy Adams), aki angol bankkölcsönt ígér a gyanútlan bajbajutottaknak. A páros akkor kerül igazán bajba, amikor az FBI lebuktatja őket és kénytelenek Richie DiMaso (Bradley Cooper) ügynök kezére játszani a maffiavezéreket. Jó kis tervet eszelnek ki a maffiában érintett személyek lebuktatására, de DiMaso nagyobb halakat szeretne elkapni, méghozzá politikusokat. Ez a nagyravágyása azonban egyre messzebb tereli a figyelmét a legfontosabbról, vagyis amit Irvingéknek ígért és egyre nagyobb kalamajkába sodorja magukat. Irving kiszámíthatatlan felesége, Rosalyn (Jennifer Lawrence) pedig önmagában is elég fenyegetést jelent, ugyanis ő semmit sem tud férje üzleteiről és az FBI-jal kötött egyezségről.



A film fő erénye a karakterekben rejlik, Russell nagyon ügyesen kreálta meg a csapatot, akik közül mindenki külön személyiség, erős személyiségjegyekkel és ebből pár vicces jelenet is kerekedik, főleg Rosalyn közreműködésével. A nő több alkalommal is meglepetést okoz a filmben és nehezen lehet eldönteni, hogy kicsit kattant, vagy éppen egy zseniális elme. Talán, ahhoz az lenni szokott, egy kicsit mindkettő megvan benne. Mások is okoznak kellemes perceket, például Richie hajbecsavarós jelenetén is jót nevettem, ahogy az arca is egy tanulmány, amikor a film végén rájön, hogy őt bizony nagyon átverték. Nem akarok nagy spoilereket írni, de ahogy az utolsó csavart kivitelezték, az valami zseniális volt, már egyáltalán nem lehetett rá számítani és nagyon jól megtörte az előtte kicsit belassult filmet.



A színészek nagyon jók, nem hiába kapott gyakorlatilag mindenki Oscar jelölést. Közülük is kiemelkedik Jennifer Lawrence, aki ismételten csodálatos színészi teljesítményt nyújt. Fiatal kora ellenére nagyon komoly szerepe van a filmben, és hihetetlenül jól tudja alakítani az érzelmi kitörésektől sem mentes Rosalyn karakterét. Abszolút megérdemelné, hogy két éven belül a második Oscar-díját nyerje, és ezzel a filmmel nálam felkerült a kedvencek közé. Amy Adams sem ismeretlen számomra, de ennyire jól játszani még egy filmben sem láttam, de nem biztos, hogy neki Oscart adnék. Christian Bale szerintem nem remekel annyira, hogy jelölt legyen, de mégis az, valószínűleg ez főleg a többieknek köszönhető, mert érdekes lenne, ha minden szereplőt jelölnének, kivéve a főszereplőt. Bradley Cooper viszont annál inkább jó teljesítményt nyújt a filmben és nagyon megérdemelné, hogy honorálva legyen a teljesítménye, de elnézve a jelölteket nagyon csodálkoznék, ha ő nyerne.

Értékelés: 8/10
Összességében jó film volt, de a Napos oldal nekem jobban tetszett, mélyebben be tudták ott mutatni a karaktereket és valahogy a történet is jobban ütött. A film körül már a kezdetek óta nagy a felhajtás, de ennek nagyobb a füstje, mint a lángja, ahogy szokták mondani. Egyszeri megtekintésre azért ajánlom, főleg a színészek miatt, akik tényleg nagyszerűek, ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni.


 Plakát forrása: www.mozinezo.hu

2014. január 28., kedd

The Vampire Diaries - 500 Years of Solitude

Nagyon telik az idő, a The Vampire Diaries is elérkezett a századik részéhez, ami igazából már az első évad után sem volt kétséges, mert akkora siker lett a széria.  Az elmúlt évadokban hullámhegyek és völgyek jellemezték a sorozatot, már sehol sincs az első évadokban látott minőség. Ezt a hullámvasutat tökéletesen reprezentált a jubileumi rész is, de megteremtették egy jobb folytatás alapját. A szomorú azonban az, hogy ezt a mondatot már nem egyszer leírtam a sorozat kapcsán és eddig mindig cserben hagytak az írók és elszúrták az ígéretesnek induló szálat. Sajnos tartok tőle ezúttal sem lesz ez másként. Spoileresen 
folytatom!



A rész Kathrine köré épült, a téli szünet előtt derült rá fény, hogy hamarosan meg fog halni. A haláltusáját kísérte végig a rész, még izgalmas is lehetett volna, ha nincs mindenki tisztában azzal, hogy nem fog meghalni. Az ünnepség megrendezésének azonban egyáltalán nem örültem, mert Kathrine tényleg sok rosszat elkövetett a múltban, de abban a házban, ahol haldoklik ünnepelni kicsit túlzás. A sorozat legjobb mellékszereplője még mindig  ő, és nélküle nagyon nem lenne ugyanaz a sorozat. Emiatt nagyon nem lepett meg, hogy Elena testébe költözött be, legalábbis ideiglenesen. Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy Elena nem halt meg, bárcsak lenne annyi tökösség bennük, hogy amit egyszer elkezdtek, azt végig is vigyék, de az egyik főszereplőt nyilván nem fogják végleg kinyírni. Azt azért remélem, hogy néhány részig még nem derül ki a turpisság, különben ismét indulhatnak Elena megmentésére, mint oly sokszor. Kathrine terve, bár átlátszó volt, mégis zseniális, nem hiába ő a kedvenc karakterem már évek óta. Nina előtt meg le a kalappal, mert a rész végi tükrös jelenet mindent vitt és ebből látszik, hogy mennyire kihasználatlanul hagyják a tehetségét.



A jubileumi részre sokan visszatértek, hogy ünnepeljék Kathrine halálát, mint Klaus és Rebekah, vagy csak szellemként mondtak egy-két jó szót a szeretteiknek, mint Vicky és Alaric. Elijah és  Jenna pedig Kathrine képzelgéseiben tűntek fel néhány másodpercre. Jó volt őket látni, de összességében felesleges volt mindenkit összecsődíteni, mert  a részhez semmit nem tettek hozzá. Talán Klaus visszatérésének lehetnek hosszútávú következményei, alakul ugyanis az újabb szerelmi háromszög, amelyre semmi szükség sincsen, Klaus maradjon csak New Orleans-ban.

Összességében nem volt rossz a századik rész, de valami nagyobb durranásra számítottam, mert annyira promózták, hogy jönnek vissza a régiek és hű, de jó rész lesz ez. Alapozásnak nem volt rossz, a flashbackek kifejezetten tetszettek, de tartok tőle, hogy a következő résztől minden a megszokott mederben fog tovább menni.



Értékelés: 6/10
Kathrine középpontba állítása miatt kicsit felpontoztam a részt, amely ígéretesnek tűnt, de sajnos a rész végi csavar nem volt akkora durranás, hogy tökéletesen elégedett legyek vele. Az évad további részeiben sem számítok már nagy minőségbeli növekedésre, de jó lenne, ha ezt a szintet tudná tartani.

2014. január 26., vasárnap

Sherlock - 3x03 His Last Vow

A harmadik évad utolsó részére kicsit összekaptál magukat az írók és voltak olyan részek, amelyek arra a Sherlock-ra emlékeztettek, amit megszerettem, de az évad ezzel együtt is nagy csalódás volt számomra. Egyik részben sem nyomoztak igazán, az évadzáróban volt valami nyomozgatás, de ez még mindig édeskevés. Ehelyett a magánélet bemutatásával voltak elfoglalva és még az évadvégi cliffhanger sem tudott igazán megmozgatni és nem fogom annyira várni a következő évadot, mint anno ezt. Spoileresen folytatom!




A rész Sherlock függőségével kezdődött, ami nem kötött le és már a leállításánál gondolkoztam, amikor érdekes fordulatot vettek a dolgok. Kiderült ugyanis, hogy Mary nem az, akinek mutatta magát. Ezen a csavaron nagyon meglepődtem, mert semmilyen előjele nem volt, és kezdtem reménykedni, hogy visszatér minden a régi kerékvágásba. Mary szembesítése John-nal a rész legjobb jelenete volt, ahogy ezt kitervelte Sherlock, az valami zseniális. Nagy meglepetésemre azonban tíz perc múlva már megbocsátottak a nőnek és folytatódott minden, mintha mi sem történt volna. Ráadásul végül azt sem tudtuk meg, hogy mit rejt Mary múltja és számomra furcsa volt, ahogy Sherlock azzal mentegette, hogy lelőtte ugyan. de tulajdonképpen megmentette az életét. Az évadra is jellemző volt az időbeni össze-vissza ugrálás, és nagyon nehéz volt így követni az eseményeket, mivel nem írták ki, hogy pár hónap eltelt közben, csak a szereplők párbeszédéből lehetett rájönni, majd hirtelen visszaugrottunk az időben és ismét az ottani eseményekkel vettük fel a fonalat.



A Magnussen elleni nyomozás végre a régi évadokat idézte, de nagyon hamar lezavarták az egészet, hogy a magánéletre koncentráljanak. Köpni-nyelni nem tudtam, amikor behoztak Sherlock mellé egy csajt, szerencsére ezt a készítők sem gondolták komolyan, csak Magnussen irodájába akart betörni a segítségével. Igazából még a nyomozás részének is csalódásnak kéne lennie, de annyira nem kaptunk semmit ebben az évadban, hogy még ezzel is tudták növelni számomra a rész és ezzel együtt az évad élvezeti értékét. Az éva végi csavart nem tudom mennyire gondolták komolyan, de ha Morriarty tényleg él, akkor azt nagyon meg kell magyarázniuk a jövőben, mert a tetőn akkor ketten voltak és egyikük sem halt meg. Ebből túl jól nem tudnak szerintem kijönni, csak abban az esetben, ha valaki megrendezte ezt, mert kapnánk egy új ellenséget Sherlock-nak, ami a következő évad minőségét növelné.



Összességében egyáltalán nem vagyok elégedett a látottakkal, mert míg egy tíz részes évad esetén elment volna ez a sok mellékvágány, egy három részes évadban túl sok volt, ráadásul két évet kellett rá várni. A következő évad már be van rendelve, de elnézve Benedict készülő filmjeinek számát, a folytatásra ne mostanában számítsunk, talán az évtized végén folytatódni is fog a sorozat. :)
Pontozni ezúttal nem fogok, mert túlságosan lehúznám az évadot a fanservice miatt és ezt nem érdemli meg. Remélem azért a jövőben ettől eltekintenek és még az is lehet, hogy újra nézve jobban fog tetszeni, mert más elvárásokkal ülök le elé.

2014. január 25., szombat

Revenge - Túl a harmadik évad felén

Szándékosan írok most kritikát a Revenge harmadik évadának eddigi részeiről, a félévadzáró helyett. A januári részek fényében meg különösen jó, hogy idáig halogattam az írást, mert merően más véleményem van most az évad alakulásáról, mint a félévadzárókor. Ugyanis azzal a résszel a legkevésbé sem voltam elégedett, de azóta bebizonyították, hogy vesztesnek tűnő helyzetből is jól ki tudnak jönni és a tavaszi részek izgalmasnak ígérkeznek. Spoileresen folytatom!




Emily terve, miszerint megrendezi  a halálát beállítva Victoriát bűnösnek és ő meg lelép Aidennel, befuccsolt. A lányt tényleg lelőtték, csak éppen nem az, akire mindenki számított. Nagyon tetszett, hogy végül Daniel lett a bűnös, mert teljesen hihető ami vele történt az elmúlt évek során. Az első évadban még halálosan szerelmes volt Emilybe, de idén Sarah felbukkanása után már nem volt biztos az érzéseiben. Amikor pedig tudomására jutott, hogy a lány átverte, eldurrant az agya és lelőtte újdonsült feleségét. Azóta pedig még jobban gyűlöli Emilyt, aki nagyon ragaszkodik ehhez a házassághoz a bosszúja miatt és semmitől sem riad vissza, ahogy eddig sem és ez érdekes, új szituációt teremtett a Grayson házban.



Emily a lövés után súlyosan megsérült és nagyon haragudtam a készítőkre az amnézia miatt, de ebből is sikeresen jól jöttek ki, mivel Emily csak megjátszotta azt és rákente Lydiára a lövöldözést, miközben tudja az igazat és sakkban tartja vele a férjét. Kíváncsi vagyok végül ki mellett köt ki Emily, talán Jack a leginkább valószínű Margaux ellenére is. Ettől viszont még messze vagyunk, mert a bosszúnak még közel sincs vége és innentől kezdve a lánynak nagyon nehéz dolga lesz, ugyanis Victoria figyeli minden lépését és Daniel is egyre jobban gyűlöli. Most, hogy Sarah elhagyta, új fejezet kezdődhet a házasságukban, mert szerintem ott fognak kereszteb tenni egymásnak, ahol csak tudnak.A legutóbbi részben fellibentettek egy esetleges Emily, Conrad szövetséget, ami igen érdekes lenne. Együtt sok mindenre képesek lennének a férfi kapcsolataival és Emily tapasztalatával a bosszú terén. Ráadásul Emilynek igen komoly emlékezet kihagyásai vannak és fogalma sincs hogy került Mr. Grayson ágyába. Conrad meg még a saját fiát is hajlandó volt kitúrni a Voulez-től, csak hogy bizonyítson.



A meccs tehát nagyon nincs lefutva és egyre izgalmasabban alakul ez a "sakkjátszma", mert most már Emily sem érezheti teljes biztonságban magát. Sokan akarják már a vesztét, Patrick az egyetlen, akiről nem tudom eldönteni, hogy mik is a szándékai pontosan és ki mellett áll. Ő az egyik legfeleslegesebb szereplő, bár a láda ellopásán nagyot derültem, mert tudtam, hogy bármennyire is örül, Emily csőbe húzta rendesen.A másik új szereplő, Nico sem tudott lényegi dolgot hozzátenni az eddigiekhez, viszont az apja halálának megbosszulása még érdekes is lehet, há rájön, hogy őt bizony átverték. A románca Aidennel nekem túl korai és kapkodós és kicsit úgy tűnik, mintha Emily közeléből szeretnék elvinni a férfit. A következő részek igen izgalmasnak ígérkeznek és lassan el kell jönnie a pillanatnak, amikor is Emily beteljesíti a bosszúját és nagy kérdés, hogy utána is életben tud-e maradni a sorozat.



Értékelés: 7/10
A harmadik évad eddig sokkal jobb, mint az előző volt. Most is vannak felesleges szálak, szereplők, de jobban pörögnek az események és több WTF pillanatot is okoztak nekünk a készítők. A sorozat márciusban fog visszatérni, ezért a következő részek nézettsége nagyon fontos lesz a következő szezon szempontjából. Nem tartom valószínűnek, hogy az ABC elkaszálja, ugyanis gyakorlatilag az összes újoncuk megbukott, de sosem lehet tudni. Remélhetőleg a minőség marad az évad végéig és akkor nem hiszem, hogy gond lenne.

2014. január 23., csütörtök

Enrique Iglesias - El Perdedor

A héten jelent meg Enriqeu Iglesias új videó klipje, amit az El Perdedor című dalából készítettek. A dalban Enrique duettpartner Marco Antonio Solís, mexikói énekes. Érdekes a párosítás, mert két férfit nagyon ritkán lehet hallani együtt énekelni, de ők nagyon jól szólnak együtt és egyikük sem nyomja el a másik hangját, pedig Enrique-nek sokkal erőteljesebb hangja van. A dal kissé lassú, mondhatjuk azt is, hogy mélabús, de ennek ellenére nagyon szép és az utóbbi napokban már nem tudom hányszor meghallgattam.



A dal a Lo que la Vida me Robó című telenovellához készült, amely magyarul, szabad fordításban annyit tesz, hogy Amit az élet elvett tőlem. A sorozat egyébként a Televisa Hírblog értesülései szerint idén tavasszal itthon is képernyőre fog kerülni, a  snovellában azonban nem ez a klip szerepel főcímként, csak a dal hallható alatta. Enrique számára nem ismeretlen a telenovellák világa, hiszen az itthon is bemutatott Időtlen szerelem című sorozat betétdalát is ő énekli.
A klipnek igazából nincs története, egy fellépésen vagy hasonlón játszódik, ahol az énekesek előadják a dalt és a közönségben Sandra Echevarría is helyet foglal. A klip gyönyörűen van fényképezve, szemet kápráztatóak a táncmozdulatok és nagyon illenek ehhez a lassú számhoz. Más szóval bármennyire is egyszerű ez a videó, nekem nagyon tetszik, az énekesek arcán pedig az érzelmek is tisztán tükröződnek.



2014. január 21., kedd

Hannibal - Promó képek és előzetes a második évadhoz

Alig több, mint egy hónap múlva folytatódik a Hannibal a második évaddal, amit csak nagy nehezen rendelt be az NBC tavaly. A folytatás a trailer alapján izgalmas lesz és reméljük idén sikeresebb lesz, már ami a nézettséget illeti és jövőre is folytatódhat Will és és a Doktor párharca. A második évadot már nagyon várom és ha az első szezon minőségét megtartja, akkor nem lehet okunk panaszra.  Az előzetes alatt pedig a csatorna által kiadott promó képeket is megnézhetitek.













2014. január 20., hétfő

True Detective - 1x01 Pilot

Sokáig nem szereztem tudomást a sorozatról, valahogy elkerülte figyelmemet a közelmúltig. Azóta azonban nagyon vártam a szériát, főleg a főszereplők miatt, hiszen elég ritka, hogy két Hollywoodban is ismert színész főszerepet vállaljon egy sorozatban. A pilot pedig igen kiváló lett és nem csak az említett színészek miatt, valahogy az egésznek olyan egyedi hangulata van, hogy azonnal magával ragadott és észre sem vettem, hogy majd egy órás az első rész. Spoileresen folytatom!




Leginkább a The Killing és a Hannibal gyermekeként tudnám jellemezni a True Detective-t, ugyanis nagyon lassan haladt a történet, sőt igazából nem sok minden történt a részben, mégis karakterizáció szintjén nagyon erős volt a rész. Részletesen bemutatták a két fő karakter, Rust és Martin jellemét a visszaemlékezésekből és a jelenből is. A sorozat ugyanis két idősíkon játszódik, de a múlt, vagyis a gyilkosság jelenje a hangsúlyosabb. Egy 1995-ös gyilkossági ügy aktái elvesztek, ezért megkérik a két nyomozót, hogy elevenítsék fel a történteket. Első blikkre egy rituális prostituált gyilkosságnak tűnik, de később más irányba terelődik a nyomozók figyelme. A holttest megpillantásakor rögtön a Hannibal ugrott be, mert az első hulla ott is hasonlóan nézett ki és mindkét testnek volt agancsa. Kíváncsi vagyok, hogy a folytatásban merre megy a nyomozás és mi lesz a végkifejlet.



Sok mindent nem tudtunk meg a rész alapján arról, hogy hova is fogunk kilyukadni az első évad végén. Nyilván megtalálják a gyilkost és letartóztatják, de érdekes lenne, ha a visszaemlékezések mellett a jelenben is elkezdődne a nyomozás a gyilkos után, ugyanis nagyon úgy fest, hogy annak idején rossz embert tartóztattak le. A sztori semmissége ellenére is a két színész elvitte a részt a hátán, annyira jól és hitelesen játszották a szerepüket, hogy csak a pilot végeztével tűnt föl a történeti hiányosság. Vagyis nem is hiányosság ez, mert teljesen tudatosnak tűnik a készítők részéről, hogy ezzel a résszel akarták felvezetni a sorozatot és az események csak a következő résztől fognak igazán beindulni.



Értékelés: 8/10
Nagyon lvezetes felvezető rész volt ez, a hangulatot teljesen jól átadta a napsütötte Louisisan nagyon szép, de megfelelő mértékben nyomasztóra is sikerült, hiszen mégis egy gyilkossági ügyről van szó. Az már most látszik, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre, de a továbbiakban még több esemény fog kelleni ahhoz, hogy teljesen elégedett legyek a sorozattal.

2014. január 19., vasárnap

Hart of Dixie - A harmadik évad felénél

A téli szünetben ledaráltam a sorozat 2013-as részeit, hogy ne legyen annyira elhanyagolva, mint tavaly. A harmadik évad első fele azon a bájos vonalon haladt tovább, amit már megszokhattunk és pár új karakter is csatlakozott a szereplőkhöz, hogy felkavarják Bluebell eddig sem unalmas mindennapjait. Az évad első fele kellemesen telt el és nem mondom, hogy halálra fogom izgulni magam, amíg nem folytatom, de még mindig megfelelő kikapcsolódást nyújt a sorozat, főleg ebben a szürke időben. Spoileresen folytatom!




Zoe, ahogy sejteni lehetett hamar visszatért a kisvárosba legújabb pasija, az író Joel oldalán. Az új pasi kicsit fura volt elsőre, de végül megbarátkoztam a gondolattal és nyolc rész után úgy látom, hogy pont ilyen stabilitásra volt a lánynak szüksége. Kicsit elvonta a figyelmet a kibontakozó szerelmi háromszögről és Zoe családja is képbe került. Szép párt alkotnak az íróval, de nem hiszem, hogy tartós lenne a dolog, mert mindenki láthatja, hogy a lány még mindig odavan Wade-ért. Erre több utalás is volt az elmúlt részekben, de a legegyértelműbb utalást a félévadzáróban kaptuk, amikor is Zoe nem nézte jó szemmel, hogy Wade és Vivien között kezd alakulni valami.



Az új szereplők jól beilleszkedtek a történetbe, bár Lynly felbukkanásakor voltak efelől kétségeim. A lány eleinte nagyon nem volt szimpatikus, később aztán finomítottak a karakterén és az félévad végén már azon kaptam magam, hogy drukkoltam neki és George-nak. Az újdonsült szerelmespár boldogsága Tansy felbukkanásával valószínűleg nem fog sokáig tartani., nagyon úgy néz ki, hogy egy újabb szerelmi háromszög van kibontakozóban, ezúttal George körül. A lányt a második évadban sem tudtam megkedvelni és kifejezetten örültem, hogy egy ideig nem láttuk. Sajnos Shelby is visszatért, aki pont olyan butácska, mint volt és a terhesség sem tudott pozitív változást hozni nálam.
Zoe családja egyenlőre szimpatikusnak tűnik, bár a Vivien - Wade vonallal még lehetnek gondok a későbbiekben. Remélem a folytatásban is fogjuk még látni a kis családot kiegészülve a többi hozzátartozóval.




A prímet továbbra is Lemon viszi nálam, akinek ismét gondjai akadtak az önállósodással és férfiak terén sincs szerencséje. A Meatball szál nagyon el lett fuserálva, szerencsére a készítők is hamar rájöttek, hogy nem túl hiteles ez a páros és továbbléptek. Robert Buckley felbukkanásának nagyon örültem és aranyosak lennének Lemonnal, úgyhogy remélem a jövőben még viszontláthatjuk a színészt a sorozatban. Jó látni ezt a határozott és talpraesett Lemont, aki még a volt vőlegényét is kirángatja az olcsó motelszobából a város érdekében. Kicsit sajnálom, hogy a társulása Wade-del hamar véget ért, mert mókásak voltak együtt és a humor legfőbb forrását ők adták az évadban.

Értékelés: 7/10
Mindent összevetve a Hart of Dixie még mindig tökéletes kikapcsolódás, még ha már mindenki járt majdnem mindenkivel a városban.  A szappanos elemek ebből adódóan jelen vannak, de nem zavaróak, úgyhogy alig várom a végét/nyár elejét, amikor a harmadik évad maradék részeit ledarálom.


A Pretty Little Liars premierjét elhalasztották

Néhány hete nagy örömmel számoltam be arról, hogy az RTL csoport végre műsorra tűzi a Pretty Little Liars-t, Hazug csajok társasága címmel. Azóta azonban a TV2 bejelentette a Nagy Duett folytatását ami pont arra az időpontra fog esni, emiatt az RTL2 inkább a valószínűleg jóval nézettebb Való Világot fogja adni. Üzleti szempontból teljesen érthető a döntés, viszont a magyar rajongók már nagyon régóta várnak a premierre és a csatorna ismét cserben hagyja őket.



 Az RTL csoport nem adott meg új dátumot, úgyhogy nem lehet tudni mikor mutatják be végre itthon is a sorozatot. Pontosan az ilyen műsorpolitika miatt döntöttem úgy néhány éve, hogy inkább az amerikai sugárzással haladok és nem várok a magyar csatornákra, akiknek minden fontos, csak a néző nem. Ezt tudom ajánlani nektek is, mert nem csak az új részeket lehet belátható időn belül megnézni, hanem a nyelvtudás fejlesztésében is segít.

2014. január 18., szombat

Premier - Mosolyt kérek! (Cuando me sonreis)

A Story5 eddig főleg a telenovella ismétlésekről volt híres, ám január 29-én egy vadonatúj novella fog bemutatkozni a csatornán. A Cuando me sonreis 2011-ben mutatkozott be Argentínában és rögtön sikeres lett a mindössze hetvennyolc részes sorozat. Itthon Mosolyt kérek! címmel lesz látható, január 29-től minden hétköznap 18.00-tól.



A Mosolyt kérek! egy romantikus történet, melyben Gastón Murfi (Facundo Arana) életét teljesen felkavarja rég nem látott apja, Juan (Mario Pasik) és testvére, Juanse (Benjamin Rojas) felbukkanása, aki igazából Gastón fia. Ám az új szomszédja, Luna (Julieta Diaz) is tartogat számára meglepetéseket.

A főszerepekben a Magyarországon nagy sikert arató Vad angyal sztárja Facundo Arana és hazánkban egyenlőre ismeretlen Julieta Diaz alakítják. A sorozatban a Csacska angyal két szereplője, Benjamin Rojas és Mariana Esposito is feltűnik.


2014. január 16., csütörtök

Az idei Golden Globe nyertesei

Idén hetvenegyedik alkalommal rendezték meg a Golden Globe-ot, amit sokan az Oscar főpróbájának tartanak, már ami a filmeket illeti. Sorozatok terén pedig ez az egyik legrangosabb díj, úgyhogy nem kis presztízst jelent itt nyerni. Sajnos idén sorozatok terén nem sok díjnak örülhettem, ugyanis egy általam nézett széria sem nyert díjat. A legnagyobb vesztes szerintem Tathiana Maslany, aki tényleg csodásan alakított, mégsem ő, hanem Robin Wright lett a díjazott. Nem értem, hogy hogyan lehet még díj nélkül egy ilyen tehetséges színésznő, de ez igaz lehet, Kerry Washingtonra is, akit ugyan több nagy nívójú díjra is jelöltek már, de egyet sem sikerült hazavinnie. 

Filmek terén viszont nagyon örülök Leonardo DiCaprio és Cate Blanchett díjának, mert mindketten csodásan alakítottak, és végre ezt nem csak én gondolom így. Összességében elégedett vagyok a filmes díjazottakkal, bár még minden nyertes filmet nem láttam, de legtöbbjük már tervbe van véve. És akkor jöjjenek a nyertesek, előbb a sorozatos kategóriákban diadalmaskodókat, majd a filmes kategóriák nyerteseit olvashatjátok.





Legjobb dráma: Breaking Bad
Legjobb vígjáték vagy musical: Brooklyn Nine-Nine
Legjobb színész drámában: Bryan Cranston (Breaking Bad)
Legjobb színésznő drámában: Robin Wright (House Of Cards)
Legjobb színész vígjátékban vagy musicalben: Andy Samberg (Brooklyn Nine-Nine)
Legjobb színésznő vígjátékban vagy musicalben: Amy Poehler (Parks & Recreation)
Legjobb mellékszereplő: Jon Voight (Ray Donovan)
Legjobb mellékszereplőnő: Jacqueline Bisset (Dancing on the Edge)
Legjobb minisorozat vagy tévéfilm: Behind The Candelabra
Legjobb színész minisorozatban vagy tévéfilmben: Michael Douglas (Behind the Candelabra)
Legjobb színésznő minisorozatban vagy tévéfilmben: Elisabeth Moss (Top of the Lake)






Legjobb dráma: 12 Years of Slave
Legjobb rendező: Alfonso Cuaron (Gravity)
Legjobb forgatókönyv: Spoke Jonze (Her)
Legjobb színész drámában: Matthew McConaghey (Dallas Buyers Club)
Legjobb színésznő drámában: Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Legjobb vígjáték vagy dráma: American Hustle
Legjobb színész vígjátékban vagy musicalben: Leonardo DiCaprio (The Wolf of Wall Street)
Legjobb színésznő  vígjátékban vagy musicalben: Amy Adams (American Hustle)
Legjobb idegen nyelvű film: The Great Beauty
Legjobb animációs film: Frozen
Legjobb mellékszereplő: Jared Leto (Dallas Buyers Club)
Legjobb mellékszereplőnő: Jennifer Lawrence (American Hustle)



2014. január 14., kedd

Lucy Hale - You Sound Good to Me

Lucy Hale eddig színészként volt ismert, ám tavaly úgy döntött, hogy az éneklésben is kipróbálja magát és idén meg is jelenik bemutatkozó albuma. A műfaját tekintve country lesz a lemez, amelyről a You Sound Good to Me már videó klipet is kapott. A dal nekem annyira nem tetszik, mert túl egyszerű a hangzása és semmi jellegzeteset nem találtam benne, ami miatt emlékezetes lenne, vagy felismerném Lucy hangját, ha a rádióban hallom.

A klip története aranyos meg bájos, de az is olyan semmilyen lett. Teljesen átlagos meg egyszerű, de valahol mégis szerethető a dal és a klip is. Azt nem mondom, hogy mostantól Lucy dalát fogom hallgatni, de valószínűleg az albumát meg fogom kíváncsiságból, de azt hiszem nem áll előtte nagy zenei karrier.




2014. január 12., vasárnap

Sherlock - 3x02 Sign of Three

Egy valamit biztosan elmondható a Sherlock harmadik évadáról, mégpedig, hogy más, mint amit megszoktunk. A változás okáról lehetne vitatkozni, sokféle elmélet terjed a rajongók között az interneten, mindenesetre a fogadtatás is vegyes, úgyhogy a következő évad előtt a készítőknek ismét át kell gondolniuk néhány dolgot. Számomra erre az évadra elvesztette azt a varázsát a sorozat, pont azt hagyták ki, amiért annyira megszerettem, vagyis a nyomozást. Imádtam, ahogy elméleteket gyártanak, Sherlock agyában kattognak az információk és végül rájönnek a helyes megoldásra. Spoileresen folytatom!




Ennek idén nyoma sincsen, helyette kaptunk Sherlock- John bromance-t, esküvőt, lelkizést és egyebeket. Ezekkel semmi gondom nem lenne egy tíz részes évad esetén, de háromból két rész is erre ment el és ez nagyon nem tetszik. A berúgós jelenet nekem már mindennek a teteje volt úgymond, egyáltalán nem illik ez a sorozatba és a karakterekhez sem ez a fajta viselkedés. Nem tudom mit akartak ezzel az írók, de elképzelhető, hogy könnyedén kivárom azt a másfél-két évet, ameddig jön a következő szezon. Nem azt akarom mondani, hogy megfordult a fejemben a kasza, egyszerűen ennél sokkal többet várok el a sorozattól és ebben az évadban sajnos nagyon alul teljesítik a várakozásaimat.



A rész mellett szól, hogy valamennyit sikerült azért nyomozni. Igaz, hogy visszaemlékezésekből tudtunk csak meg részleteket az ügyből, de azt elég jól kezelték a készítők. Sherlock megmutatott valamit a zsenialitásából, a tárgyalótermes jelenet mindenképpen az évad fénypontja a szememben, Ám mindez mégsem úgy zajlott le, ahogy a Moriartyval folytatott játszmái során azt megszokhattuk tőle. Talán kellene neki egy új, okos ellenség, akivel "elszórakoztathatják" egymást. Maga az ügy sem volt valami nagy súlyú, de a rész végére megkaptuk a megoldást, úgyhogy ezt a szálat összességében pozitívan értékelem. Őszintén szólva nem tudom, hogy ezek után mit várjak az évadzárótól, mert a promó alapján végre kapunk egy ütős gyilkossági ügyet. Rá is férne a sorozatra, hogy visszatérjen a gyökerekhez és a fanservice kiszolgálása után, a többi rajongó is örülhessen kicsit. Most semmilyen elvárásom nincs az évadzáróval kapcsolatban, de amennyiben visszakapunk picit a régi, kicsit zizi Sherlockból már elégedett leszek és talán ezt a két részes kisiklást is jobban fogom viselni.



Értékelés: 6/10
Összességében kevésbé tetszett, mint az évadnyitó a nyomozás ellenére is. Az első részben lekötötték a figyelmünket az öngyilkosság megjátszásának teóriái, amit sikeresen el is felejtettek, legalábbis most úgy tűnik. Vagyis még mindig nem kaptunk végleges választ és attól tartok már nem is fogunk, pedig most már nagyon érdekelne, hogy hogyan is csinálta Sherlock.

2014. január 11., szombat

Premier - Maricruz (Corazón Indomable)

A telenovella műfaj rajongóinak sem kell sokat várni az első idei premierre, ugyanis a tv2 január 27-én kezdi el vetíteni a Televisa tavalyi novelláját, amelynek a Maricruz magyar címet adták. A sorozat minden hétköznap 15.00 órakor lesz látható, ami pont ideális időpont a novellának az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve. Jó döntés ez a tv2 részéről, hiszen annak idején a Marimart is ők adták és a telenovellákkal mindig jó nézettséget tudott elérni a csatorna.



A Maricruz nem egy vadonatúj történetet mutat be, ugyanis a tíz évvel ezelőtti nagy sikerű Marimar feldolgozása. A sztorija tehát nagyon hasonló a Thalia főszereplésével készült sorozatéhoz, viszont pár szállal kiegészítették, így összesen százhatvanegy részes lett.
A főszereplők már itthon is ismertek már telenovellákból. Maricruz szerepét Ana Brenda (Megkövült szívek, Teresa) kapta, párját pedig Daniel Arenas (Teresa) játssza. Rajtuk kívül Carlos De La Mota (Időtlen szerelem), César Evora (A szerelem nevében, Titkok és szerelmek) is feltűnik a sorozatban.

2014. január 9., csütörtök

Premier - Hazug csajok társasága (Pretty Little Liars)

Az RTL csoport már régóta tartogatja a Pretty Little Liars-t, de most végre hivatalossá tették, hogy január 26-án műsorra tűzik a sorozatot Hazug csajok társasága címmel. A címválasztás elsőre kicsit fura, de végeredményben illik a sorozathoz és sokkal rosszabb magyarosításokat is láttunk már. A sorozat az RTL II-n fog futni, vasárnap 21.00 órától, közvetlenül a Valóvilág 6 után.  A csatornaválasztás kicsit érthetetlen számomra, mert a sorozat itthon is nagy népszerűségnek örvend, úgyhogy szerintem az anyacsatornán is megállta volna  a helyét, ráadásul sok háztartásban nem fogható az RTL II, így potenciális nézőktől esnek el.



A sorozatról már sokszor írtunk, a története röviden annyi, hogy öt barátnő: Spencer, Emily, Hannah, Aria és Allison elmennek kempingezni, ám egyik éjszaka Allisonnak nyoma veszik. Évekkel később pedig titokzatos és sokszor fenyegető SMS-ket kapnak, egy bizonyos 'A'-től, akiről nem tudunk semmit. A lányok pedig összefognak és elkezdenek nyomozni, hogy mi történt a barátnőjükkel és ki lehet 'A'.

2014. január 8., szerda

A Wall Street farkasa (Wolf of Wall Street)

Martin Scorsese filmjeiről egy valami biztosan elmondható, mégpedig, hogy nem rövid alkotások. A Wall Street farkasa három óra, de egy percre sem unatkozunk a nézése közben. Nincsenek üresjáratok vagy elbambulások, végig figyelni kell, hogy a film befejezésekor össze tudjuk rakni a képet és le tudjuk vonni a következtetéseket. Ha felületesen nézem, akkor ez a film is csak arról szól, hogy a gazdagok mindent megtehetnek és igazából az életben a pénzen kívül nem számít más. A film szereplőinek tényleg nem számított és ezt többféle módon is bizonyítják. Spoileresen folytatom!




A film Jordan Belfort, amerikai bróker meggazdagodásának igaz történetét mutatja be. A férfi már fiatalkorában tudta, hogy ő bizony nem fogja az átlagemberek szürke életét élni, hanem gazdag lesz. Méghozzá mocskosul gazdag. A ranglétra aljáról indul ugyan, de hamar saját céget alapít, hogy értéktelen papírokat adjon el az ügyfeleknek. Ez azonban nem hoz annyi pénzt, amennyit szeretne, ezért gazdagokat fűz be, hogy jelentéktelen cégek részvényeit vegyék meg. Ezzel az ötlettel pedig nem csak ő, hanem a társai a cégnél is iszonyatosan meggazdagodnak, de ők még mindig többre vágynak, így nem éppen legális üzletekbe is belebonyolódnak.Mindeközben egyre több pénzt keresnek, míg már nem is igazán tudnak mit kezdeni vele, hiszen gyakorlatilag egész nap be vannak tépve, azzal fekszenek le, akivel csak akarnak és annyi házzal, helikopterrel, luxushajóval rendelkeznek, amennyit nem szégyellnek.



A bonyodalom akkor kezdődik, amikor az FBI ezt már nem nézi jó szemmel és nyomozni kezd Jordan tevékenysége után. A rettenthetetlen brókernek azonban ekkorra már akkora az egója, hogy nem veszi komolyan a nyomozást és végül olcsón meg is ússza a bűncselekményeket. Ehhez azonban el kell árulnia a barátai és bár ő maga mondja a filmben, hogy "a Wall Street-en nincsenek barátok", azért elég csúnya húzás volt ez tőle. Persze egy kicsit visszakap belőle, amikor Donnie meg őt dobja fel, de alapvetően Jordan nem játszott tisztán semmilyen szempontból. A film nem mond sok újat, mert az a következtetés vonható le ebből az alkotásból is, hogy a pénz igenis számít. Jordannek pedig ez volt az élete, nem törődött senkivel és semmivel a kapzsiságán kívül. Bátor vállalkozás volt, hogy mindezt leírta és a filmesítést is megengedte, hiszen senki sem szeretné így viszontlátni magát a vászonról.



Martin Scorsese tehát egy nagyon jó filmet csinált és ehhez a lehető legjobb szereplőgárdát hozott össze. Leonardo DiCaprio sosem volt a kedvenc színészem, de azt meg kell hagyni, hogy ebben a filmben zseniálisan játszik. Ennyire sokoldalúnak talán még sosem láttam, pedig Jordan karakterét nem lehetett könnyű eljátszani. A film eleji naiv fiatalt pont annyira hitelesen jeleníti meg, mint a betépett nyálát csorgató gazdagot. Nem csodálom, hogy Golden Globe-ra jelölték érte és remélem be is söpri, mert ezért nagyon megérdemelné. Matthew McConaghey-ban is nagyon bíztam, de az előzetes alaposan félrevezetett. Az alapján ugyanis arra számítottam, hogy fontos szerepe van, ehhez képest pont abban a két jelenetben látható, ami az előzetesben is benne van.

Értékelés: 8/10
Nagyon jó film, ami megmutatja a gazdagok általunk nem látott világát és személy szerint nem szeretnék milliomos lenni, ha annak az az ára, amit a filmben láttunk. A filmben a humort sem hanyagolták, de Scorsese jól lavírozik a poénkodás és a dráma között, bár egyes jelenetekről elsőre nehéz eldönteni, hogy minek is szánta pontosan.