2014. március 2., vasárnap

A Társas játék Lénája új szerepben

Martinovics Dorinát, a Társas játék című nagy sikerű HBO sorozat Havas Lénáját az ír kocsmapunk hazai képviselője, a Paddy And The Rats kérte fel a Suzuki által megrendezett viaDal elnevezésű klipverseny egyik nyerteseként forgatott vadonatúj klipjének, a Ghost from the barrow-nak a női főszerepére.A kisfilmben Dorina egy bosszúálló tolvaj kedvesét alakítja, akivel együtt öli meg és aksaztja fel őt egy haramiacsapat. A színésznő jelenleg a Vitéz lélek című Tamási Áron darabban látható:


"Nagyon szeretek játszani ebben az előadásban, emellett most zajlanak a próbái a Boldogságlabirintusnak, ezeken kívül még a Mephistóban játszom, amit a tavalyi évadban csináltunk és átköltözött a Vígszínházba. Videoklipben még nem szerepeltem, de izgatott ez a műfaj, főleg, hogy a Paddys fiúk iszonyú jó zenét játszanak. A forgatáson nagyon jó volt a hangulat, a fiúk nagyon viccesek, kedvesek és profik voltak. Az egyetlen rossz élményem a forgatásról a hideg volt. Sokat fáztunk de rengeteget nevettünk aznap. – emlékszik a bájos színésznő"



A forgatás helyszíne az etyeki Korda Stúdió volt, a díszlet maga a Jeremy Irons főszereplésével készült Borgiák című filmsorozatban is látható. A munka dermesztő hidegben, több mint 12 órán át zajlott, a végeredmény visszanézésekor azonban be kellett látniuk, hogy hasznára vált a klipnek: a leheletük ugyanis gyönyörű látványt nyújt az éjszakai felvételeken, és még utólagos effektekre sem volt szükség. A klipben egy tolvaj fiú és szerelme áldozatul esik egy gonosz bandának, akik felakasztják a fiatalokat. A fiú azonban zombiként visszatér és bosszút áll a haramiákon és egyesével vet véget züllött életüknek. Paddy, az énekes az alábbiakat mesélte a klipről:

"A klip története tulajdonképpen a dal szövege, tehát ez adta magát, a jelmezes, kosztümös dolgokat pedig kifejezetten kedveljük. Ehhez a zenéhez amúgy is összetett képi világ kapcsolódik, ahol kalózok és az 1700-as évek alakjai jelennek meg. A díszletváros már önmagában lenyűgöző helyszín, szinte a történelemben érezheti magát, aki a házak között jár és ezt az érzést csak fokozta, hogy ott valódi világsztárok forgattak hollywoodi szuperprodukciót a közelmúltban."

A kisfilm egyébként hűen tükrözi a dal szövegét, mely arról szól, hogy az igaz szerelem örökké tart, még a síron is túl.






A Sajtóközleményért köszönet a Boom Produkciónak!

0 komment:

Megjegyzés küldése