2014. január 3., péntek

A legjobb filmek 2013-ban

Nagyon szeretek filmet nézni, mégis az utóbbi években a sorozatok miatt kevesebbet tekintettem meg, mint előtte. 2013 ebből a szempontból szerencsés év volt, mert több filmet néztem meg, mint az előző években. Ennek nagyon örülük, viszont még mindig elmaradásban vagyok a tavaly mozikba kerülő, engem érdeklő alkotásokkal is, amelyeket remélem az év első felében tudok pótolni. Idén reményeim szerint több filmet fogok tudni megtekinteni, hogy jövőre még nehezebb legyen összeállítani a top 5-ös listámat. Fontos megjegyezni, hogy azok közül válogattam, amiket 2013-ban néztem meg és írtam róla, nem a mozipremier dátuma számított.

5.  Blue Valentine



A film megnézése után még nem gondoltam volna, hogy nagy hatással lesz rám, de így történt és emiatt helye van a listán. Még ha ez azzal is jár, hogy például a Blue Jasmine sajnos lemaradt róla. A film nagy erénye, hogy rengeteg érzelem tör felszínre a nézése közben az emberben és tipikusan olyan film, amelyet többször kell megnézni ahhoz, hogy minden mozzanatát megértsük. Nagyon kedvelem az ilyesfajta filmeket, talán ezért is tetszett annyira és már lassan esedékes lenne az újranézése.

4. Napos oldal (Silver Linings Playbook)



Tavaly ezt a filmet láttam elsőként és milyen jól indult filmek szempontjából az év. Az azóta Oscar díjas Jennifer Lawrence alakítására még mindig emlékszem és nagyon várom az Amerikai botrány című filmet, amelyben ismét együtt játszik az itteni partnerével, vagyis Bradley Cooperrel. Természetesen nem csak a színészi alakítások maradtak meg, hanem a történet drámaisága és a kacagtató jelenetek is.

3. Szemfényvesztők (Now You See Me)



Azon kevés filmek közé tartozik a Szemfényvesztők, amelyeket többször is megnéztem. Arra pedig nem igen volt még példa, hogy egy éven belül újranézzek valamit, de a bűvésztrükkös film annyira jól volt megcsinálva, hogy lenyűgözött és még az sem riasztott el az újranézésétől, hogy nagyjából emlékeztem hogy csinálták. A film vége az egyedüli, ami zavart, de hamarosan érkezik a második rész, amelyben a titkos szervezettel kapcsolatos kérdéseinkre megadják a választ.


2. Életem a szörf (Soul Surfer)


Bethany Hamilton története nagyon szép és inspiráló és talán emiatt kicsit elfogultabb vagyok a filmmel kapcsolatban. A lényeget és a fontos mozzanatokat a baleset után jól ültették át a filmben, így ahhoz kétség sem férhet, hogy helye van a listán. Még azon is gondolkoztam, hogy első helyre teszem, de ha csak, mint filmet nézem, akkor 2013-ban egy alkotás biztosan megelőzi, az Életem a szörf pedig megérdemelten lett ezüstérmes.


1. Az éhezők viadala: Futótűz (The Hunger Games: Catching Fire)



Kétség sem férhet hozzá, hogy az általam látott filmek közül 2013-ban Az éhezők viadala: Futótűz viszi a prímet. A könyvet ennél jobban nem tudták volna megfilmesíteni és az izgalom, akció, illetve a látványvilág is elsőosztályú. A könyv ismeretében úgy gondolom, hogy a személyes drámákat is jól kezelték és a színészek is kitettek magukért. A filmet a kritikámban maximális pontszámmal értékeltem, ami nem gyakran fordul elő. Nagyon várom már a folytatást és utoljára talán a Harry Potter filmeknél éreztem azt, hogy azonnal látni akarom a következő részt.

0 komment:

Megjegyzés küldése