2013. augusztus 9., péntek

Szemfényvesztők (Now You See Me )

Bűvészek, illuzionisták, mentalisták. Mindegyikük olyan képességekkel rendelkezik, amivel egy átlag ember nem és sokan hisznek ezekben a mágikusnak tartott dolgokban. Pontosan erre a hiszékenységre épít a film, ugyanis olyan nagyszabású bűvésztrükköket hajtanak végre a szereplők, amelyek bűntények is egyben és persze a hatóságok is vadásznak rájuk. De ne szaladjunk ennyire előre.



A film elején megismerhetünk három átlagos bűvészt és egy mentalistát, akik olcsó trükkjeikkel próbálnak némi pénzhez jutni. Egy rejtélyes alak felkeresi és összehozza őket, hogy ezentúl neki dolgozzanak és fajsúlyosabb trükköket hajtsanak végre. Ezután egy évvel később látjuk viszont bűvészeinket, akik már híressé váltak és Las Vegasban lépnek épp fel. A produkció pedig nem más, mint egy bankrablás a közönségből véletlenszerűen kiválasztott egyén bankjából. A dolog pikantériája, hogy az illető francia, tehát Franciaországba kell repíteniük a férfit a trükk végrehajtásához. Természetesen ezt a hatóságok sem hagyhatják annyiban és hőseink nyomába ered egy FBI-ügynök Mark Ruffalo személyében és egy Interpolos nő, akit Mélanie Laurent alakít. A helyzetet bonyolítja egy bűvészek lebuktatásával foglalkozó TV-s megjelenése, akit Morgan Freeman testesít meg.


A sztori így nem tűnik túl bonyolultnak, látszólag csak az a kérdés, hogy a bűvészek sitten végzik-e a film végére. Azonban valahogy minden showjuk után kámforrá válnak és végig érezni lehet, hogy valaki a kezükre játszik, de rendesen. Végig ott a feszültség és a kérdés, hogy ki adja le nekik a drótot és miért. A megoldás pedig nagyot üt, nem szeretnék nagyon spoileres lenni, ezért nem árulom el ki az, de annyit elárulok, hogy teljesen érthetőek az illető indokai. A film végén a trükkök is lelepleződnek és belegondolva pofon egyszerűek, viszont nagyon veszélyesek.

A trükkök kivitelezése nagyon látványosra sikerült, több kameraállásból is láthatjuk őket. Többször  szinte lélegzetvisszafojtva vártam az előadás végét és szinte a közönség részének tartottam magam, holott pontosan tudtam, hogy egy filmet nézek. A vizuális látványért hatalmas piros pont jár a film készítőinek, főleg a piranhás kiszabadulást oldották meg csodásan.

Ha valamilyen negatívumot kéne mondanom, akkor egyértelműen a színészek játéka lenne az. A szereposztás parádés, mégsem tudják azt nyújtani, amit várnék tőlük. Azt tegyük hozzá azért a védelmükben, hogy a film lényege nem a karakterizáción van és a vége fényében a négy bűvész talán csak "statisztának" van a filmben. Mindenesetre Isla Fischer és Dave Franco szinte semmit sem csinál, keveset beszélnek és ők aztán tényleg személyiség nélküli karakterek.

Értékelés: 7/10
Trükkökben, látványban elsőosztályú szórakozást nyújt a film, de a színészi játék hagy maga után kívánnivalókat. Ráadásul a fontosnak tűnő Szem nevezetű szervezetről semmit nem tudtunk, nem derült ki, hogy miért fontos a szereplők szempontjából. Reménykedem benne, hogy készülni fog egy második rész és a kérdésemre választ kapok majd.

0 komment:

Megjegyzés küldése