2012. október 9., kedd

The Mindy Project - 1x01 Pilot

A New Girl és a The Big Bang Theory - nemsokára írok róla kritikát - egy picit átformálták a véleményemet a sitcomokról, ezért idén magamtól próbáltam be egy ígéretesnek tűnő darabot.  A sorozat engem a New Girl-re emlékeztetett már az elején és a pilot után csak erősödött ez az érzés bennem.


A sorozat Mindy-ről a kissé bohókás és és végtelenül romantikus orvosról szól, aki kiskorától kezdve imádja a romantikus filmeket és ő is egy ilyen kapcsolatra vágyik. Mindent meg is tesz ezért, de rá kell döbbennie, hogy az élet sokkal bonyolultabb. Megfogadja, hogy változtat az életén, de az első részben ugyanúgy lefekszik a jóképű kollégájával, ahogy eddig. A rész végén ő is megemlíti, hogy majd holnaptól változik meg, persze mindig van holnap, de remélem az évad során látunk tőle előrelépést.


Mindy karaktere nekem szimpatikus, kicsit magamra ismerek a csetlő-botló, de jólelkű lányban. Az ízlésem pedig teljesen hasonló filmek terén, imádom Tom Hanks-et, Meg Ryan pedig az egyik kedvenc színésznőm. A többi karakter nem kapott nagy teret, így róluk nyilatkozni sajnos nem tudok bízom benne, hogy ez változni fog a későbbiekben.

Visszatérve a New Girl-re szerintem a főszereplő személyében kell keresni a hasonlóságot, mert Mindy-nek és Jess-nek is van egyfajta stílusa, amit lehet szeretni meg nem szeretni, de az elfogadásuk nélkül mindkét sorozat nehezen fogyasztható.


Összességében kellemes kis pilotot láthattunk, nagyon jól szórakoztam rajta. A legjobban az tetszett, hogy akkor sem éreztem magam kényelmetlenül, ha 5 percig nem nevettem fel hangosan, mert anélkül is bőven emészthető a sorozat.

Értékelés: 8/10
Fejlődhet még a sorozat, de a potenciál megvan benne és olyan alapot teremtettek, aminek hatására kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Mindy nagyszabású változásából. Mindenképpen maradok egyenlőre, pár rész után meglátjuk, hogy meddig.

0 komment:

Megjegyzés küldése