2012. október 17., szerda

Revolution - 1x01 Pilot

J.J. Abrams (Fringe), Eric Kripke (Supernatural) és Jon Favreau (Iron Man) trió szülöttje ez a remek újonc sorozat, mely megérte a várakozást. Végre megtaláltam azt a sorozatot, ami, ha megéli, elfeledteti velem a Fringe hiányát az idei utolsó évad után. Persze teljesen más a két történet, mégis találtam benne sok Fringe-hez hasonló motívumot és nem utolsó sorban J.J. Abrams mind a két sorozatban nagy szerepet játszik. A tovább mögött spoileresen folytatom.




A történet lényegében annyi, hogy elmegy az áram, kiégnek a fények és nincs semmilyen elektromosság. Majd ugrunk 15 évet az időben, megismerkedünk a főhősnőnkkel, s annak családjával. Ebben a posztapokaliptikus világban minden olyan, mint a középkorban. A pénz nem számít, örülnek, ha WC papírhoz jutnak.  A lány édesapja elvileg tud valamit arról, hogyan lehet visszakapcsolni az áramot, a Milícia nevű szervezet  meg is ölik rögtön, akiknek a vezetője (nem a legfőbb fő) a Breaking Bad-ből megkedvelt fő gonosz, Giancarlo Esposito, aki itt is remekül játssza az ördögi szerepet.



Helyette Dannyt, a főhősnő testvérét viszik el miközben a lány mostohaanyjával és a drámai sorozatba kis humort szállító Aaronnal édesapja testvérének a felkutatására indul. Közben lesz egy kis akciózás, néhány flashback, majd egy drámai zárójelenet, ahol a Dannyre vigyázó nő ugyanazzal a szerkentyűvel, amire a rész elején valami szupertitkosat töltött a már halott édesapa, csak úgy hipp-hopp felkapcsolta az áramot és valakivel rejtelmes pötyögésbe kezdett.



Számomra egy remekül összekomponált pilot volt, talán egy kicsit sok dolgot akartak ebbe az egy részbe sűríteni, de az Abrams-típusú sorozatok ilyenek. Sosem unatkozik az ember. Voltak természetesen kiszámítható jelenetek, mikor például kiderült, hogy a főhősnő (tényleg csak neki nem tudtam megjegyezni a nevét?) után koslató lovag igazából ellenük van. Ennek ellenére 7/10-et adok rá, egyenlőre maradok.

0 komment:

Megjegyzés küldése