2012. október 12., péntek

Gossip Girl - Elkezdődött a 6. évad

Nagyon vártam már az évadot, mert az előzetesek alapján izgalmasnak ígérkezett, de az első rész után megváltozott a véleményem. Tisztán látszik, hogy a Gossip Girl készítői elfáradtak, nem tudnak újítani és ha a nézettséget nézem, akkor teljesen jogos a CW részéről a kasza.



A rész elején még berémlettek a kellemesebb emlékeim a sorozatól és kicsit sajnálkoztam, hogy 10 rész és vége az egésznek, az epizód végén azonban felsóhajtottam és hálát adtam a csatornának, hogy már csak 9 részt kell végigszenvedni. Szándékosan használtam a szenvedni szót, mert nem tudom kinek fájt ez jobban, nekem vagy a színészeknek.

A tovább mögött spoileresen folytatom!   

Serena
eltűnt és mindenki összegyűlt a világ minden tájáról, hogy keresésére induljon. Mondjuk személy szerint én meglettem volna nélküle, de nyilván össze kellett szedni a csapatot és erre jobb okot nem találtak. Serena egyébként Sabrina-ként éli világát és köszöni szépen jól megvan a dúsgazdag pasijával. Barry Watson jól megöregedett, a Hetedik mennyországban láttam utoljára és abban az időben sokkal jobban nézett ki. Chuck és Blair összejöttek, de mégsem, mert egyenlőre mindketten a karrierjükre koncentrálnak. Igazából ez egy újabb mondvacsinált ürügy amiért nézhetjük még a szenvedéseiket, amiből szerintem már mindenkinek elege van. Dan még mindig Blair után kajtat, unalmas már ez a szál, Nate-tel szegénnyel még mindig nem tudnak mit csinálni, csak lóg a levegőben. Jó persze vezeti a Spectatort, mg néha chat-el Gossip Girl-el, de értelmes szálat még mindig nem kap. Talán a nála megjelent csajjal kezdenek valamit.

Csavarnak szánták Ivy és Rufus összemelegedését, de szerintem minimum ízléstelenek együtt. Ráadásul Rufus még mindig Lily után sóvárog, amitől még pikánsabb az ő kapcsolatuk. Ivy megkezdte bosszúját Lily ellen, de ezt a szálat is láttuk már, ergo unalmas. Az egyetlen értelmes szereplő Georgina volt a részben, jókat derültem a beszólásain, de már régen rossz, ha ő menti meg a részeket.

Nekem úgy tűnt, hogy nem csak én unom ezt a kínlódást, hanem a színészek is, nem tudtak hitelesen alakítani, főleg Leighton-nál tűnt ez fel nagyon látványosan. Talán Michelle tudta csak hitelesen kihozni a maximumot magából és Georgina-ból.

Összességében nem erre számítottam, hanem egy sokkal összeszedettebb és izgalmasabb részt vártam, szerettem volna látni. Ha ez nem az utolsó évad lenne, akkor minimum félretenném darára, de így végigkínlódom  az évadot.

Értékelés: 3/10
Nem érdemel még ennyit sem az évadnyitó, de felfelé kerekítettem, mert még mindig reménykedem abban, hogy értelmes véget ér ez az egykor kultikus sorozat.

0 komment:

Megjegyzés küldése